A projekt leírása
A víz erejének felhasználása vízlépcső nélkül félreeső falvakban az Amazonas mentén éppúgy, mint a Rajnánál. Egy 330 kg súlyú kisméretű vízerőmű egy ember nagyságú ventillátorra emlékeztet. Horgony erősíti a meder aljához vagy a parthoz. A leglényegesebb eleme egy rotor, mely egy generátorhoz kapcsolódik.
A folyó vizek ereje már évezredek óta felhasznált megújuló energia. Aki azonban manapság vízerőművekről beszél, az monumentális betongátakra gondol, mellyel a vízszintet szabályozzák, hogy mesterségesen hatalmas esési magasságot idézzenek elő. Hátránya: az építése rombolja a tájat és tönkreteszi a vizek ökoszisztémáját. A minimális előfeltétel , hogy a folyó legalább 2 m mély és 2 m széles legyen és másodpercenként egy és három és fél méter folyási sebességgel kell rendelkeznie. Az átfolyási sebességtől függően a turbina az áramlási energiát a percenkénti akár 230 rotor fordulatszámmal egytől öt kilowattóra elektromos árammá alakíthatja.
Eredmény
2010 óta a turbina meghibásodás nélkül 900.000 kilowattóra energiát termel évente, mely akár 300 háztartásnak elegendő. Németországban eddig az elektromos áram 3,4 százaléka vízenergiából származik. Új hagyományos vízerőműveket vízlépcsőkkel létesíteni ma már gyakran nem kivitelezhető. A Szövetségi Környezetvédelmi Minisztérium egy tanulmánya szerint a hidro áram aránya azonban környezetbarát módon kereken öt százalékra felemelhető.
További információk
Az innováció helyszíne
Világszerte 8 projekt
Elérhetőség (üzemeltető)
www.smart-hydro.de
Megtekintési lehetőségek
Megegyezés szerint